Expander Dinner

Cégünk profilbővítésének alapjait, hosszú évek során fektettük le. Immáron 20 éve foglalkozunk a vendéglátás rendezvényekhez kötött területeivel, ezen belül is a Rock ’n Roll Cateringel.  Az ország legnagyobb fesztiváljain és egyéb nagyrendezvényein (a teljesség igénye nélkül: Sziget, Volt, Hegyalja, Harley Davidson Fesztivál- Alsóörs, Kapcsolatnapok, Veled Uram rockopera premier – Esztergom stb.) végeztük a technikai személyzet helyszíni meleg étel ellátását, valamint előre megküldött riderek alapján a fellépő külföldi és hazai zenekarok cateringjét. Ez átlagosan 800-1000 főt jelentett, sokszor extrém körülmények között. Ezek mellett sok hazai és külföldi koncert és turné művészeit és személyzetét láttuk el finom falatokkal, mint például Barry White, Al Di Meola, Aerosmith, Guns’n Roses, Ákos, Zámbó Jimmy, Demjén Ferenc, Rapülők, Jazz+Az stb. Számos Népstadion koncert és az azt követő fogadás catering ellátása is a nevünkhöz fűződik: Omega koncertek, Rolling Stones, Illés- Metro-Omega, Michael Flatley. 

  

A cél mindig az volt, hogy bármilyen körülmény között a maximumot nyújtsuk Megrendelőink, Partnereink számára. Ezt továbbra is küldetésünknek tekintjük, ezért háttérbázisunk legújabb fejlesztésével európai színvonalú szolgáltatásokat tudunk nyújtani, és szélesíteni tudjuk profilunkat. Jelenleg termelőkonyhánk 1000 adag meleg, és termelői mennyiségű hidegkonyhai étel elkészítésére alkalmas. Ezáltal a rendezvények, fogadások, bemutatók teljes körű kiszolgálása (étel-ital, berendezés, személyzet) mellett vállalunk melegkonyhai étkeztetést dobozba, sokkolva, csomagolva, vagy zárható lédigben kiszállítva, valamint hidegkonyhai finomságok készítését igény szerint adagolva és csomagolva viszonteladók részére. 

 

Tradicionális receptúrák figyelembe vételével, de újszerű tökéletesített eljárásokkal, teljes kézi munkával dolgozunk. Saját márkás hidegkonyhai kínálatunk összeállításánál elsődleges szempont volt a minőség és fontos szerepet játszott az egészséges táplálkozás is. A Fittness védjeggyel ellátott ételeink kalóriaszegény, vitaminokban, ásványi anyagokban, rostokban gazdag ínyencségek. Minden ételünket csakis megbízható forrásból származó, válogatott, minőségi alapanyagokból, tartósítószer és színezékek hozzáadása nélkül készítjük frissen, közvetlen a kiszállítás előtt. A kiszállítás speciális, hűtőaggregátoros gépjárműveinkkel történik, így megőrizve ételeink frissességét a szállítás ideje alatt is. A minőséget garantálja az ISO 9001:2009 és HACCP minősítésünk. Reméljük Önt is elégedett partnereink között köszönthetjük!